Hírek / Értesítés óvodai beiratkozásról
Értesítés óvodai beiratkozásról
ÉRTESÍTÉS ÓVODAI BEIRATKOZÁSRÓL
A Nemesbődi Óvodafenntartó Társulás értesíti a Tisztelt Szülőket, hogy a Nemesbődi Gyöngyvirág Óvodába
2022/2023. nevelési évre
Az óvodai beiratkozásra az alábbi időpontokban kerül sor:
2022. május 4-5. (szerda-csütörtök)
szerda: 8 – 16.30; csütörtök: 8 – 12 óra
(Helyszíne az óvoda felújítása miatt a Nemesbődi Közösségi ház.)
Az óvodába a gyermek a harmadik életévének betöltése után vehető fel. A felvételről, átvételről az óvoda vezetője dönt. Az Nkt. 8. § (2) bekezdése kimondja, hogy a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától /szeptember 1. / legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt. Az óvodába be kell íratni azt a kisgyermeket, aki 2022. augusztus 31. napjáig betölti a harmadik életévét. Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételtől számított fél éven belül betölti, (2022. november 01-ig) feltéve, hogy minden, a körzetben lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető. (Nkt. 8. § (1)). Az óvodai felvételről hozott döntésről 2022. június 4. napjáig az óvoda írásban értesíti a szülőket. Az óvodába felvett gyermekek csoportba való beosztásáról az óvodavezető dönt. Az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik. A „Jelentkezési lap” átvehető az óvodában.
Az óvodai beíratáskor be kell mutatni:
- a gyermek születési anyakönyvi kivonatát,
- személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványt, valamint az oltási könyvét
- továbbá a szülő (gondviselő) személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványát.
Az óvodáról bővebb információ az óvoda honlapján található.
Az óvoda felvételi körzete: NEMESBŐD és VÁT KÖZSÉG területe
Nemesbődi Óvodafenntartó Társulás
ÓVODAI BEIRATKOZÁS törvényi szabályozása:
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.) 8 § (1) bekezdése szerint az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény.
A nevelési-oktatási intézmények és köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet (továbbiakban: Rendelet) 12. §-ában foglaltak értelmében az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magában foglaló foglalkozások keretében folyik.
A jelentkező gyermekek felvétele az óvodai nevelési évben – a férőhelyek függvényében- folyamatosan történik.
Az Nkt. 49. § (2) bekezdése értelmében a gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, átvenni, amelynek körzetében lakik. A szülők szabad intézményválasztási jogukat az óvodák esetében is gyakorolják a szabad férőhelyek függvényében.
Az óvodai felvételről, átvételről az óvoda vezetője dönt. Ha a jelentkezők száma meghaladja a felvehető gyermekek számát, az óvodavezető bizottságot szervez, amely javaslatot tesz a felvételre (Nkt. 49. § (2)).
Az óvoda köteles felvenni, átvenni azt a gyermeket, aki életvitelszerűen az óvoda körzetében lakik (továbbiakban: kötelező felvételt biztosító óvoda) (Nkt. 49. § (3)).
Életvitelszerű ott lakásnak minősül, ha a gyermek a kötelező felvételt biztosító óvoda körzetében található ingatlant otthonálul használja és az ilyen ingatlan a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásában a gyermek lakóhelyeként vagy tartózkodási helyeként az óvodai beiratkozás első határnapját megelőző három hónapnál régebb óta szerepel.
A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 247. §-a értelmében az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az óvodába nem íratja be, szabálysértést követ el, és pénzbírsággal sújtható.
A különélő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben közösen gyakorolják jogaikat akkor is, ha a szülői felügyeletet a szülők megállapodása vagy a bíróság döntése alapján az egyik szülő gyakorolja, kivéve, ha a gyermekétől különélő szülő felügyeleti jogát a bíróság e tekintetben korlátozta vagy megvonta.
Külföldön történő óvodakötelezettség teljesítése
A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek szülője, ha a gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles arról a beiratkozás idejének – jogszabályban előírt- utolsó határnapját (2022. május 20.) követő tizenöt napon belül, azaz 2022. június 4-ig írásban értesíteni az Oktatási Hivatalt. A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett, az óvodával jogviszonyban álló gyermek szülője, ha a gyermek az óvodakötelezettségét az jövőben külföldön teljesíti, előzetesen köteles értesíteni az óvodavezetőt is.
A szülő – tárgyév május 25. napjáig benyújtott- kérelme alapján a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, a megyei kormányhivatal általános illetékességgel eljáró járási hivatala felmentheti az óvodai foglalkozáson való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja.
A jelenleg bölcsődében elhelyezett gyermekekre vonatkozó óvodai felvételi igényt is be kell jelenteni.
Az óvodavezető felvételt elutasító határozatával szemben jogorvoslattal lehet élni, amelyet Nemesbőd Község jegyzőjének címezve, de a döntést hozó óvoda elektronikus címére kell megküldeni a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül.
Körzethatár: Nemesbőd és Vát község közigazgatási területe
Az óvoda, ahová a gyermek felvételt nyert, a jelentkezési lapon feltüntetett adatok alapján berögzíti a Köznevelés Információs Rendszerébe a beiratkozás tényét, melynek eredményeképpen a gyermek jogviszonya létrejön.
« Vissza az előző oldalra!
Elérhetőségek
Vát Község Önkormányzata
9748 Vát,Fő u. 6.
Vát Község Önkormányzata
94/543-058
Nemesbődi Közös Önkormányzati Hivatal
94/354-014
E-mail:
onkormanyzat@vat.hu